A MAGYAROKHOZOh jól vigyázz, mert anyád nyelvét bízták rád a századok
S azt meg kell védened. Hallgass reám. Egy láthatatlan lángolás
Teremté meg e nagy világot s benned az lobog. Mert néked is van lángod:
Szent e nyelv! S több kincsed nincs neked! Oly csodás nyelv a magyar.
Révület fog el, ha rágondolok is.
Ne hagyd hát, hogy elmerüljön, visszasüllyedjen a ködbe, melyből származott
E nemes-szép alakzat… Rossz idők futottak el feletted,
Megbontott a téli gond és romlásodat hozta, megtapodtak,
Megbolygatták hitedet, az eszed megzavarták, szavak áradatával ellepték,
Áradás szennyével borították be kertjeid, vad vízi szörnyek ették virágaid , — majd a vad burjánzás
Mindent ellepett utána, — oly termés volt ez a térségeken emberek!
Hogy üszökké vált minden, aminek sudárrá kelle szöknie…
De légy türelmes, — szólok hozzád, — vedd a Libanon
Ős cédrusát,1 e háromezeréves szűzet, — rá hivatkozom, mert onnan vándoroltam egykor erre.
Tekintsd őt, — türelmes pártájával2 hajladoz a szélben, nem jajong,
De bölcsen hallgat s vár, amíg a negyedik nagy évezredben
Kibonthatja gyümölcsét a nagyvilág elé. S tán ez a sorsod itt.
Ki fénnyel sötétséget oszlat, holtat ejt s élőt emel,
Borúlatodra majdan rátekint. Halld meg szavam!
Én prófétáktól3 származom.
Jegyzetek:
1 Libanon ős cédrusa: Kis-Ázsiában (s így Libanonban is) honos faóriás, mely hosszú életéről nevezetes
2 párta: fejdísz, melyet az érintetlen lányok hordtak
3 próféta: látnok, igehirdető
Füst Milán (1888—1967) költő és író, a Nyugat című folyóirat köré csoportosult írók egyike, az irodalmi megújulás részese a 20. század elején. A magyarokhoz című verse az anyanyelv dicséretét zengi, és megbecsülésére, védelmére szólítja fel a magyarokat.
Próféták leszármazottjának nevezi magát. Zsidó őseire hivatkozik, akik háromezer éves műveltséget hoztak magukkal Európába. A vers címe a magyar hazafias költészet klasszikusára, Berzsenyi Dánielre utal: ő írt száz évvel korábban két költeményt is A magyarokhoz címmel. Füst Milán a magyar szó művészeként szól a hányatott sorsú nyelv védelmében.
Az ünnepélyes hangvétel a próféciákra, próféták intelmeire hasonlít. A vers ennek megfelelően megszólítás, a beavatott költő emelkedett hangú figyelmeztetése a sokasághoz.
A költői képek nagy kifejezőerővel jelenítik meg a magyar nyelv szellemét. Szentnek nevezi, és lobogó lángnak mutatja, mely fényt hoz a világba. Nem sorolja föl azokat a történelmi megpróbáltatásokat, amelyek kihalással fenyegették ezt a „csodás nyelvet”, csupán képekben idézi föl, hogy milyen kegyetlenségek történtek vele: szavak áradata és vad burjánzás lepte el, vízi szörnyek falták, üszökké égett. A Libanon ős cédrusa a minden bajt elviselő, szívós és kitartó élet jelképe. Abban bízik a költő, hogy a magyar nyelven írt remekek évezredek múlva is hatni tudnak, s a nagyvilág gyönyörködni fog bennük.
A vershez kapcsolódik Illyés Gyula Koszorú című verse, amely ugyancsak a veszélyeztetett magyar nyelvet dicsőíti.
A Libanoni cédrusról két nevezetes képet is festett a 20. század egyik nagy művésze, Csontváry Kosztka Tivadar.