Az egyes országok katolikus egyházai számára már a középkorban fontos volt, hogy a nép elé arról a tájról származó boldogokat és szenteket állíthassanak példaként. (Boldognak azokat a személyeket nevezzük, akiknek tisztelete egy kisebb területen, egyházmegyében vagy országban van csak meg.) Magyarország számos boldoggal és szentté avatottal bírt, olyannyira, hogy egy vers később „szentekkel ékes Pannóniáról” szólt.

A magyarországi szentté avatások nem értek véget, amikor László király Istvánt, Gellértet és a zobor-hegyi két szent remetét, András-Zoerardot és Benedeket a szentek sorába emelte. A magyar egyház számos férfiút és nőt tisztelt, akik a boldogok számát gyarapították. Közéjük tartoztak Gellért vértanútársai, Buldi és Beztricus püspökök. Pécs főpapját, Mórt szintén felvették a boldogok sorába. A lovagkirályt, Lászlót III. Béla Rómával egyetértésben avatta szentté. Leánya, Piroska, aki a bizánci császár feleségeként az Eiréné nevet kapta, a bizánci egyház szentje lett.

Bár nem lett szent s máig boldogként tisztelik, a magyar történelemnek fontos személye Özséb esztergomi kanonok. Ő volt a pálosok életre hívója (a 19. és a 20. században más magyar rendek is létrejöttek). Az országban a kereszténység kezdete óta éltek remeték, általában erdők mélyén. Példaképüknek az ókori szentet, Pált tartották. Özséb őket igyekezett összegyűjteni és közös rendházban letelepíteni.

Erőfeszítése sikerrel járt. A szerzetesek egyszerű élete, szegénysége vonzó volt, így a rend a határokon kívül is ismertté vált. Lengyelországban, Ausztriában, az Adriai- tenger mellékén, sőt Itáliában is létesültek pálos rendi közösségek.

A magyarországi boldogok és szentek sora nem csak férfiakból állott. Közülük különös sors jutott IV. Béla leányának, Boldog Margitnak. Az uralkodó felajánlotta gyermekét Istennek a tatárok kezéből való megmenekülésért. A fiatal leány Veszprémbe, az ottani domonkos rendi apácakolostorba került. Neveltetése a királynéi életre készítette fel. Margit komolyan vette apja fogadalmát, s azt sajátjával erősítette meg. Átkerülve a Pest és Buda közti Nyulak szigetére (amit később róla neveztek el Margit-szigetnek), az ottani kolostorban példamutató életet élt. Semmilyen munkától, még a legpiszkosabbtól sem riadt vissza. Ápolta a betegeket, a konyhán dolgozott, takarított. Mikor IV. Béla külpolitikai okokból később mégis férjhez akarta adni, Margit — emlékeztetve őt fogadalmára — határozottan ellentmondott neki. Ellenkezésével apjából eleinte dühöt, később azonban tiszteletet váltott ki. Margitot 1943-ban avatták szentté.

Margitnál nagyobb ismertségre tett szert Árpád-házi Szent Erzsébet, akit több nép, így a németek is magukénak vallanak. Erzsébet IV. Béla testvére volt. Négyéves korában jegyezték el a türingiai gróffal. 14 éves korában feleségül ment a grófhoz, s három gyermekük született. Erzsébet vallásosságával, de különösen a szegények iránti szeretetével már ekkor kitűnt. Ezt azonban környezete, férje nem fogadta örömmel. Legendája szerint egy alkalommal kenyeret vitt a koldusoknak, ám mikor a felháborodott gróf felemelte a kosáron a kendőt, kenyerek helyett rózsákat látott. (Erzsébetet ezért rózsákkal szokták ábrázolni.) Hat évvel házasságkötésük után Erzsébet elvesztette férjét. Rokonsága megalázóan bánt az özveggyel, aki végül gyermekeivel elmenekült. A telet éhezve, fázva töltötték. Végül megegyezett családjával, s élete végéig a szegények segítésének élhetett. Tiszteletét a ferencesek terjesztették el.