Nyugat-Európa magyarsága

A magyar nemzet Európa szülötte. Történelmünk több mint egy évezrede egybefonódott az európai népekével, akik kisebb-nagyobb mértékben részeseivé váltak a magyar kultúrának, sőt jövevényszavak révén nyelvünk épüléséhez is hozzájárultak. Az évszázadok során olyan sok ki- és bevándorlás, összeházasodás, vérkeveredés történt, amelynek eredményeként szinte minden európai népnek valamilyen mértékben rokonaivá váltunk. A magyarok stabil évezredes államisága és a moszlim hódítókkal szembeni két évszázados áldozatos küzdelme a nyugati kereszténység védőpajzsává emelte nemzetünket.

A nálunk gazdaságilag fejlettebb, civilizáltabb és gazdagabb Nyugat-Európa mindig vonzerőt gyakorolt az ott megforduló hazánkfiaira. Elöl áll a „legnagyobb magyar”, Széchenyi István példája, aki a reformkorban igyekezett minden korszerű és időszerű tudományos, technikai, közéleti és államszervezeti vívmányt itthon is meghonosítani. Arra tanította módosabb honfitársait, hogy vagyonukat a saját országukban költsék és gyarapítsák, jövedelmüket pedig közhaszonnal forgassák. Bár jócskán voltak, akik nem fogadták meg szavát, de talán neki is köszönhető, hogy tömeges magyar kivándorlás, kitelepülés vagy emigrálás Nyugat-Európába nem történt, csak a 20. században.

Az elmúlt századok során levert vagy meghiúsított szabadságküzdelmeink, politikai mozgalmaink vezetői, résztvevői közül sokan először Nyugat-Európában kerestek menedéket. Ott azután hozzájárultak az őket befogadó országoknak a gyarapodásához. Így volt ez más népeknél is. Az elüldözött francia hugenották például nagy számban találtak új otthonra Angliában, és jelentős szerepet játszottak annak ipari forradalmában. A cseh husziták a kézműipart és a porcelángyártást lendítették föl az őket befogadó országokban. A szász és a sváb telepesek Magyarország és Erdély gazdasági fejlődéséhez, polgárosodásához járultak hozzá.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.