Arany János: Toldi (részlet)

Arany János: Toldi (részlet)

A MŰ EREDETE

Arany János egy híres vitéz alakját örökíti meg tizenkét énekből álló elbeszélő költeményében.

Toldi Miklós a 14. században, Nagy Lajos idején élt. Ott született, ahol Arany János: a Tiszától keletre fekvő Szalontán, melyet a költő Nagyfalunak nevez művében. Arany János apjától és a szülőföldjén élő öregektől hallott a hatalmas és híres király nagy erejű vitézéről. A nép ajkán fennmaradt legendák mellett egy 16. századi költő, Ilosvai Péter verses históriája is megörökítette Toldi történetét. Arany a szájhagyományra és erre az irodalmi emlékre támaszkodva írta meg elbeszélő költeményét.

1847-ben országos pályázatot hirdettek, mely egy népi hős történetének írására szólította fel a költőket. Arany János megnyerte a pályázatot. Műve olyan sikert aratott, hogy a bírálók Vörösmarty Mihály javaslatára fölemelték a pályadíjat.

A MŰ CSELEKMÉNYE AZ ÖTÖDIK ÉNEKIG

Toldi Miklós özvegy édesanyjával él Nagyfaluban. Édesapja örökébe szeretne lépni, aki a király vitéze volt. Miklós paraszti sorban él az apai birtokon, míg testvére, György fényűzően él Budán.

Egy nap György megjelenik legényeivel Nagyfaluban, és nagy dáridót rendez a szülői házban. Miklós kéri az örökrészét: szeretne szerencsét próbálni a király seregében. György megalázza, pofonnal fizeti ki öccsét. Miklós megfékezi indulatát: nem akarja szomorítani édesanyjukat. Félrevonul, de György legényei durva tréfát eszelnek ki ellene: dárdával dobálják. Amikor egyikük eltalálja a fiút, az felkap egy malomkövet, s a tettest agyonüti. Györgynek kapóra jön a szerencsétlenség. Gyilkossággal vádolja menekülő öccsét, s hajtóvadászatot indít ellene Miklós a nádasba veti magát. Az alábbi ének a nádasban történteket beszéli el.

ÖTÖDIK ÉNEK
„Az éren és nádon Miklós bujdosik vala.”
ILOSVAI1
Elfeküdt már a nap túl a nádas réten,
Nagy vörös palástját künn hagyá az égen,
De az éj erőt vett, csakhamar beronta,
Az eget, a földet bakacsinba1 vonta,
És kiverte szépen koporsószegével:
Fényes csillagoknak milljom-ezerével;
Végre a szép holdat előkerítette
S ezüst koszorúnak fejtül odatette.

2
Miklós pedig indult a szokatlan útra,
Magát jobban-jobban a nádasba fúrta:
De mintha kötéllel vonták volna hátul,
Nem birt elszakadni az édesanyjátul.
Vissza-visszanézett: hej, pedig mi haszna?
Egy teremtés sincs ott, akit megláthatna,
Mégis visszanézett, sőt meg is fordulva,
Búcsut venni indult egy kis idő múlva.

3
S amint visszafelé méne, mendegéle,
Egy helyütt a zsombék2 csak lesüpped véle:
Réti farkas fészke volt épen alatta,
Benne két kis kölyke rítt az isten-adta.
Megsajnálta Miklós hogy reájuk hágott,
Símogatta a két árva kis jószágot,
Mint a juhász-bojtár, amikor kapatja,3
A komondor kölyköt végig simogatja.

4
Kár volt símogatni; csak vesztére tette;
Mert megzörren a nád hirtelen megette;
Jő az anya-farkas szörnyű ordítással,
Rohan a fiúnak, birkoznak egymással.
Fel-feláll a farkas hátulsó lábára,
Méri éles körmét Toldi orcájára,
Csattog a fejér fog vérszopó inyében,
S mintha szikrát hányna, csillog
a holdfényen.

5
Toldi pedig magát serényül forgatja,
Öklének csapásit sűrűn osztogatja:
Ömlik a vér száján és orrán a vadnak,
Nagy meredt szemei szörnyen kidagadnak.
Nyelve a szájában meg nem tudna férni,
Csattogó fogával azt is összevérzi,
Mint veszett kutyáé csorog véres nyála;
Senki sem látott már dühösb vadat nála.

6
Miklós a kötődést unni kezdi végre,
Lábát sem restelli híni segítségre,
S mint midőn a bika dolgozik szarvával,
Fölveti a farkast egy erős rugással.
Messze az avasba4 esik a vadállat,
Nagy darab helyütt letördeli a nádat,
És amint lehulla puffanó eséssel,
Nagyot üt a földre hangos nyekkenéssel.

7
De lám, mintha ördög volna belé bújva,
Egyet hengeredik s talpra ugrik újra,
Elordítja magát keserves haraggal,
S mégyen új csatára köszörült fogakkal.
Körmeit Miklósnak a vállába mártja,
Száját a fejénél két araszra tátja
S hátulsó lábával úgy szorítja térdét,
Pusztítsa el Isten a kegyetlen férgét!

8
Ez még csak mehetne, de most jő a nagyja:
Ordít a hímfarkas s hátul megtámadja;
— Mit csinálsz most Miklós? Jaj, dehogy birsz vélek!5
Ezer lelked volna, mégis megölnének. —
Semmi baj! az néki a tulajdonsága,
Hogy, ha nő veszélye, nő a bátorsága:
Kisegíti magát, sohase féltsétek,
Nem válik belőle farkasoknak étek.

9
Mert amint a nőstény ölre ment s birokra,
Megszorítja torkát Toldi két marokra;
Csak kifordul körme a fiú nyakából,
Kifogy minden erő a horgas-inából.6
Szeme is kidülled, véres könnyel telve,
Mint egy nagy csoroszlya,7 lóg ki zöldes nyelve:
Nem kiment belőle, bennszorult a pára,
Ahogy eltátotta, úgy maradt az álla.

10
Akkor fogja Toldi, jót kanyarít véle,
És a kanhoz vágja, mely rohan feléje;
Fölkel az dühösen, s hogy megint lecsapja,
Párját fekhelyéből mérgesen harapja.
És pedig világos, hogy megint fölkelne,
Ha Miklós előre néki nem felelne:
De úgy elpaskolja most a nőstényével,
Hogy világ végéig sem támad többé fel.

11
Toldi a vadaktól így megmenekülvén,
Megpihent kevéssé egy zsombékra ülvén;
A farkas-fiakban sem volt már lehellet,
Eltaposva nyúltak Toldi lába mellett.
Távolabb fekütt az anyjok, meg a párja;
Tisztán sütött rájok a hold karikája,
Hidegen tekintett a rét fenekébe
Mint egy arany tepsi, szétmeredt a képe.

12
Miklós az elméjét mindenképen hányta,
Nem mondhatnám pedig, hogy a farkast szánta,
Hanem gondolkozott az ő farkasáról,
Őt lenyelni vágyó rossz szivű bátyjáról.
De hát mért akarja bátyja őt megenni,
Mért akar hóhéra, nem testvére lenni?
Vagy mikor járt Miklós néki ártalmára?
Mért feni agyarát jó atyjafiára?

13
Mert hiszen, ha példát farkasokról vészen:
Ott is a rosszabbik az ő bátyja lészen:
Fészkit oltalmazza a mezőnek vadja,
Ki nem ingerelte, azt meg nem támadja.
Vagy ha néha gyomra készti öldöklésre,
Nem bánt senkit aztán, ha csillapul éhe;
Akkor is barmoknak tizedelve nyáját,
Megkiméli mindég a maga fajtáját.

14
De az ő testvére — de az ő testvére
Ki mondja meg neki: mért tör életére?
Nem csillapul máskép, csak vérével, szomja?
Vagy ha birtokából jó öccsét kinyomja?
Hátha annak, aki szomjuhozza vérit,
Mint a farkasoknak most, megadná bérit?
Vagy talán emberben tartósabb a pára,
És azért nincs Györgynek végső éjszakája?

15
…Állj meg, állj meg, Toldi! Gyilkos a szándékod,
Jaj ne vess bosszúdnak véres martalékot,
Tudd meg: a legyilkolt atyafinak8 vére
Bosszuért kiált fel az egek egére.
Tudd meg: ha megölnéd tennen testvéredet,
Akkor meggyilkolnád örök életedet;
Ne félj, fenn az Isten; ő majd igazat lát,
Bízd rá a büntető bosszuállás dolgát.

[…]


Jegyzetek:

1 bakacsin: fekete vászon, melyre a koporsót helyezték temetéskor
2 zsombék: vízinövénycsomó
3 kapatja: kényezteti, eteti
4 avasba (itt): az elkorhadt nád közé
5 vélek: vélük
6 a hátulsó láb vastag ina
7 csoroszlya: az eke éle („papucsa”), mely a földet hasítja
8 atyafi: testvér, rokon

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.