Kanada

1986-ban az Esterházy-településen ünnepelték a 100. évfordulóját annak, hogy a kanadai magyarság első nagyobb, 40 fős csoportja megérkezett, és megtelepült az országban. A bevándorlás itt nem volt olyan nagymértékű, mint más országokban. Mindkét világháború alatt szüneteltették a magyarok befogadását. Egyetlen nagy magyar bevándorló hullám zúdult Kanadába, 1956—58-ban, amikor mintegy negyvenezer menekültet fogadtak be. A bevándorlás egyébként folyamatosan tartott később is, mivel Kanada a magyarok számára vonzóbb lehetőségeket és könnyebb megtelepedést nyújtott, mint az Egyesült Államok. Egészen a 80-as évek végéig évente több mint ezerrel gyarapodott a kanadai magyarság száma. Számát — csakúgy mint az USA-beliét — nehéz megmondani. Egyes becslések szerint több mint 200 ezer, mások szerint 130 ezer körül van. Végh Imre 1994-es közlése szerint a legutóbbi népszámláláskor 189 ezer volt a magyar származásúak. 97 845 kanadainak mindkét szülője magyar volt, 91 150 magyar pedig részben más nemzetiségiekkel kötött házasságból született.

A magyaroknak csaknem fele él az USA-beli magyar gócokkal szomszédos Ontario államban, azon belül Torontóban és környékén (kb. 50 ezer fő). A magyarság megtartásának legfontosabb intézményei Kanadában is a magyar egyházak, amelyek a nagyobb magyar szigetek mindegyikén építettek templomot. A nyugati parton Vancouverben, Edmontonban és Calgaryban, Windsorban, Torontóban az ontariói Londonban, Wellandon, Courtlandben, Hamiltonban, Ottawában, Montrealban, Delhiben. E települések a kanadai magyar diaszpóra jelentősebb szigetei, ahol cserkészcsapatok és hétvégi iskolák is működnek. Torontóban öt egyháznak (római és görögkatolikus, református, evangélikus, baptista) is van magyar temploma, de a többi városban is található többnyire egy katolikus és egy protestáns templom. 55 katolikus pap és 30 protestáns lelkész teljesít Kanadában magyar lelki szolgálatot.

Kanadában is a csúcsra jutott a tudományos, a kulturális, az üzleti és a közéletben néhány nemzettársunk. 1986-ban kémiai Nobel-díjat kapott Polányi János. Itt él és dolgozik a világhírű kriminológus, Szabó Dénes, s itt élt Selye János professzor. Itt működik a Magyaródy Szabolcs vezette Hunyadi Öregcserkész Munkaközösség is, amely példásan szolgálja nemzetünk jó hírének öregbítését a magyar tárgyú művek angol nyelvű fordításaival és világméretű terjesztésével.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.