A Magyar Királyság Erdély (korábban Erdőelve, latinul Transsylvania) néven ismert tartományát Szent István a Királyhágón túl, az Erdélyi-középhegység, a Keleti- és a Déli-Kárpátok közötti, mintegy hatvanezer négyzetkilométer nagyságú területen alakította ki. Hét vármegyét hozott itt létre — Belső-Szolnok, Doboka, Fehér, Hunyad, Küküllő, Kolozs és Torda vármegyéket — melyek szimbólumai szerepelnek Erdély címerében. Ebből ered Siebenbürgen (Hétvárország), a tartomány német elnevezése is. Az ország második főméltósága, a gyula tartományának, egyben az erdélyi püspökségnek székvárosa 1003-tól Gyulafehérvár lett. Pár évszázaddal később a központ szerepkörét Kolozsvár vette át.

A Dunántúl nagyságú Erdély magában foglalja a Mezőséget, Székelyföldet (Udvarhely-, Maros-, Csík-, Háromszék és Aranyosszék), valamint a II. Endre király által 1224-ben a szászoknak adományozott, széles körű autonómiával bíró Királyföldet (Szászföld).