Jegyzetek:

1 ó: régi
2 levente: daliás, harcra érett fiatal férfi
3 szarvas-gím (itt): nőstény szarvas
4 martja: nagyobb vizek, vízmosások szakadékos partja
5 Don: nagy folyó a mai Ukrajnában
6 Meóti kis tenger: a sekély vizű, mocsaras Aral-tó régies neve
7 ihon: ihol, itt
8 fajd: erdőben élő, nagyobb termetű, gyengén repülő madár
9 vörhenyő: vörhenyes, vörösesbarna
10 fenyér: gyér növényzetű terület
11 Sarkantyúba lovat vesznek: megsarkantyúzzák lovukat, nyargalni kezdenek
12 Kantárszárat megeresztnek: megeresztik a kantárt, vágtatnak
13 hon: lakóhely, haza
14 Nincs egyéb, mi őket vonná: nem vágynak másra, elégedettek a sorsukkal
15 faj (itt): nép, nemzet
16 szittya (szkíta): a mai Ukrajna és Oroszország déli pusztáin élő ókori nomád nép neve
17 hősök párja: a két hős, Hunor és Magyar

Arany János írásmódja itt-ott eltér a mai helyesírástól. Régiesen fejezi ki magát. Érezteti, hogy régi időkbe vezeti az olvasót, a magyarok ködbe vesző múltjába. Nemes zengést ad így a műnek. Ágról ágra helyett ágrul ágra, szájról helyett szájrul szájra változatot ír, melyet egyes magyar tájakon még ma is hallhatunk.

Költői képekben gazdagon mesél.„Fű kizöldül ó sirhanton, Bajnok ébred hősi lanton” — tömören, szépen fejezi ki a gondolatot: ahogy a fű zöldül ki a régi hősök sírján, úgy támad fel a régi idők két bajnoka, a hun—magyar legenda hősei, a nemzetalapító Hunor és Magyar.

Az Árpád-házi királyok és az Anjouk korában az udvari krónikások jegyezték föl a magyarok eredetmondáit, melyek szájhagyomány útján maradtak fenn. A krónikák szerint az ázsiai pusztákon élt egy szittya (más néven szkíta) lovasnép, amely vadászattal, halászattal és állattenyésztéssel foglalkozott.

A szittya királynak, Ménrótnak (más néven Nimródnak) feleségétől, Enéhtől két fia volt: Hunor ésMagyar. A monda szerint a két fiú ötven-ötven vitézzel vadászgatott a pusztán, s egyszer csak egy nőstény szarvas tűnt föl előttük. Napokon át üldözték, de nem tudták elejteni. A szarvas Dúl és Belár földjére csábította a vadászokat, majd végleg eltűnt a vitézek szeme elől. A két király épp távol volt a törzs férfijaival, csak a lányok voltak otthon. Hunor, Magyar s a száz legény magukhoz ragadta őket. Házasságukból Hunor népének utódai lettek a hunok, Magyaréi pedig a magyarok.

Számos nép eredetmondájában előfordul a lányrablás, amellyel két nép egyesül — például a rómaiaknál.

Arany János tervezte, hogy pótolja a magyarok hiányzó ősi eposzát. A krónikákból indult ki, s a történetírók munkáit figyelembe véve írta meg a magyarság eredetét. A „világhódító” hun fejedelem, Attila és öccse, Buda történetét Buda halála címmel, Attila fia, Csaba legendáját pedig Csaba királyfi címmel írta meg. Ezek a műeposzok befejezetlenül is igen értékesek. A Rege a csodaszarvasról című epizód a Buda halálában található.

Arany olyan versformát választott, amely a népköltészetre jellemző.

A költemény verselése páros rímes, hangsúlyos felező nyolcas. A sorok nyolc szótagból állnak, melyek első és ötödik szótagja hangsúlyos. A negyedik szótag után rövid szünetet érzünk. Ez a forma a legősibb versformának tekinthető a magyaroknál, de több más népnél is megtaláljuk, például a finneknél, a Kalevalában.

Arany páros rímet alkalmaz, a népdalok névtelen énekeseihez hasonlóan: a négysoros versszakok első és második, majd harmadik és negyedik sora cseng össze egymással.

A költeményben megfigyelhető egy ismétlődő versszak, olykor némi változtatással. Ez a mű refrénje.

A refrén itt a népköltészeti alkotások keletkezését, terjedését és fennmaradását érzékelteti: „Száll a madár ágrul ágra, / Száll az ének szájrul szájra”. A párhuzam azt fejezi ki, hogy miként a madár száll ágról ágra, úgy adják át egymásnak az emberek a népköltészet kincsét.