A magyar nyelvű irodalom első, ugrásszerű fejlődése történelmünk nehéz időszakára esik. A reformáció — a hitújítás — a mohácsi vész utáni évtizedekben, az ország három részre szakadása idején terjedt el Magyarországon.

A reformáció nagy újítása a nemzeti nyelv használata az egyházi szertartásokon. Ennek elősegítésére kezdték többen is magyarra fordítani a Bibliát. A teljes Bibliát Károli Gáspár ültette át magyarra az 1500-as évek vége felé. Ez a fordítás ma is használatos; évszázadok óta a magyar irodalom eleven forrása. Ugyancsak jelentősek azok a zsoltárfordítások, melyeket néhány évtizeddel később készített a sokáig német és holland földön működő Szenczi Molnár Albert. Az áldozatos munkát végző protestáns prédikátorok közül még az őt megelőző Bornemisza Péter nevét érdemes megjegyezni (16. század második fele), költő volt és az első magyar drámaíró.

A reformáció azzal is a fejlődést szolgálta, hogy versenyre késztette a katolikus egyház szellemi embereit. Az ellenreformáció irodalma is jelentős értékekkel gazdagította nyelvünket és kultúránkat. A reformáció elsősorban az Erdélyi Fejedelemségben szerzett híveket, az ellenreformáció pedig a Habsburg-fennhatóság alatt álló országrészben.