A magánhangzók és mássalhangzók, valamint a rövid és hosszú magánhangzók aránya kedvez a magyar nyelv dallamosságának. A költők könnyen alkalmazhatják az időmértékes verselést, mely a hosszú és a rövid szótagok szabályos váltakozásán alapul.
Az időmértékes verselés a görög, illetve a római költészet mintájára terjedt el Magyarországon. A hindi költészet időmértékes formái még a görögökénél és a rómaiakénál is dallamosabbak (a hindi nyelvben még kedvezőbb a magánhangzók és mássalhangzók, a rövid és hosszú szótagok aránya).Weöres Sándor, a magyar nyelv nagy művésze még a legbonyolultabb hindi versformát is vissza tudta adni műfordításában:
„Fülemüleszavu, kusza méhzizegésü lugas susogó sürüjében
„Hari vigad a gyönyörü kikeleti lánykaseregben,
„sírjon az elhagyatott, ime táncol a vadörömü lánykaseregben.”(Dzsájadéva 12. századi indiai költő)
KÖLTŐ A MAGYAR NYELVRŐL
A 20. században élt költő és avatott műfordító, Nemes Nagy Ágnes írja nyelvünkről, hogy a magyar nyelv ritmikai lehetőségei oly verselési bőséget hoznak létre, amely másutt Európában nem található. Rímelésünkről megállapítja, hogy míg pl. a prepozíciókat használó franciák gyakorlatilag már kimerítették lehetséges rímeiket, addig a toldalékoló magyar nyelv rímlehetőségei kimeríthetetlenek.