Ez a kérdés első hallásra könnyen megválaszolható. Bárki rávághatja, hogy másképpen hangzik, mint a többi, és csak hosszas tanulással sajátítható el.

A nyelvek azonban nemcsak hangzásukban, szóhasználatukban és írásmódjukban térnek el egymástól, hanem szabályokba foglalt nyelvtani rendszerükben is. Néhány példával szemléltetjük, milyen alapvető sajátságok jellemzik a magyar nyelvet, illetve, hogy a magyar nyelvet mi különbözteti meg a többitől. (A nagy területen beszélt indoeurópai — germán, latin és szláv — nyelveket vesszük alapul.)

1. A magyar nyelv kötött hangsúlyú. A hangsúlyt a szavak elejére helyezzük, még akkor is, ha a kérdő hangsúllyal ejtett mondatban a mondatlejtés megváltozik.

2. Nincsenek nyelvtani nemek. Az indoeurópai nyelvek többségében hímnemű, nőnemű és semlegesnemű szavakat különböztetünk meg. A megkülönböztetés az igeragozásra is kiterjedhet. A magyarban nem teszünk különbséget a szavak közt a nemek szerint, ezért hímnemű, nőnemű és semlegesnemű névszó- és igeragozás sincsen. Csupán a szavak jelentése utal arra, hogy valaki, valami férfi-e vagy nő, fiú-e vagy lány, illetve hímnemű, nőnemű vagy semlegesnemű.

3. Ragozó nyelv. Az európai nyelvek nagy részétől az különbözteti meg a magyart, hogy nem nyelvtani esetekben helyezi el a mondatba illeszkedő névszókat, hanem ragozással illeszti be őket a mondatba.

A magyar ragozás rendkívül változatos és szerteágazó. Nemcsak a névszókat (főnév, melléknév, számnév, névmás) és az igéket, hanem még a névutókat is ragozzuk — pl.: mögöttem, mögötted, mögötte, mögöttünk, mögöttetek, mögöttük. (Nyomatékosítva: énmögöttem, temögötted stb.)

4. Hangrend. A magyar egyszerű (nem összetett) szavak vagy mély, vagy magas hangrendűek. A mély hangrendű szavakban csak mély és semleges magánhangzók fordulnak elő. A magas hangrendű szavakban csak magas magánhangzók lehetnek.

Ehhez tudni kell, hogy mely magánhangzók tartoznak a magyarban a mély, melyek a magas, és melyek a semleges magánhangzók közé.

Mély magánhangzók: a, á, o, ó, u, ú.

Magas magánhangzók: ö, ő, ü, ű, e, é, i, í.

Mély hangrendű szavak (csupa mély magánhangzóval): golyó, szabály, kutya.

Magas hangrendű szavak (csupa magas magánhangzóval): gyűrű, örül, hűvös.

Nem vonatkozik a szabály az összetett szavakra: a fazékfedő, a műhold, az űrhajó vagy a fürdősó mély és magas hangokat egyaránt tartalmaz. A hangrend szabálya alól azonban még azok az idegenből átvett szavak is ritkán jelentenek kivételt, amelyekben magas és mély hangok együtt fordulnak elő. A francia renaissance (ejtsd: röneszansz) reneszánszként honosodott meg a magyarban. Több idegen eredetű szóban mégis megmaradt a kétféle hang, pl.: sofőr, operatőr, valőr, manőver, malőr, kosztüm.

A magas hangok közül az e, é, i és í együtt szerepelhet egy szóban mély magánhangzókkal (állít, hiba, hadi), a többi nem.

5. A toldalékok hangrendi illeszkedése. Nemcsak az alapszavakra, hanem a toldalékok használatára is kiterjed a hangrendi törvény. Mély hangrendű szavakhoz csak mély hangú, magas hangrendű szavakhoz csak magas hangú toldalékok járulnak.

Példa mély hangrendi ragozásra: írok, írsz, ír, írunk, írtok, írnak.

Magas hangrendi ragozás: örülök, örülsz, örül, örülünk, örültök, örülnek; értem, érted, érti, értjük, értitek, értik.

Nemcsak az igeragozásra, hanem a főnévragozásra is érvényes a magánhangzók illeszkedése.

Mély hangrendű szóhoz mély toldalékok járulnak: házam, házad, háza, házunk, házatok, házuk.

Magas hangrendű szóhoz magas toldalékok illeszkednek: földem, földed, földje, földünk, földetek, földjük.

A további toldalékokra is érvényes az illeszkedési szabály: házamban, házamból, házamhoz stb.; földemnek, földednek, földjének stb.

6. Elöljárók helyett ragok és névutók. A névszók mondatbeli viszonyát a szó végéhez ragasztott toldalékokkal (ragokkal, jelekkel) vagy a névszó után tett névutóval fejezzük ki. Ragokkal: házainkban, kertedben, virágunkat. Névutókkal: a fa előtt, az asztal alatt, a magyarságismeret-óra után. (Az indoeurópai nyelvekben a névszó elé helyezett szócska, a prepozíció — elöljáró — jelzi, hogy a névszónak milyen a viszonya a mondat többi részéhez: in the house; before the tree.)

A házainkban szóalak a többes szám első személyű birtokos személyjel (-nk) után egy helyhatározóragot tartalmaz (-ban).

7. Birtokos személyjel. A birtokos személyét a főnévhez csatolt személyjellel jelöljük: könyvem, könyved, könyve stb., nem úgy, mint az indoeurópai nyelvekben, amelyekben birtokos névmást használnak a birtok előtt (my book, your book, his, her, its book).

8. A ragok és a névutók hármas alakja (locativus, ablativus, lativus) és a ragok magas és mély hangrendi változata: -ban, ben; -ba, -be; -ból, -ből, -tól, -től, illetve alatt, alá, alól; mögött, mögé, mögül.

9. Kétféle igeragozás. A magyarban alanyi és tárgyas ragozás a lehet a tárgyas igének. (Nem mindnek: például a jár, megy, alszik igének például — bizonyos beszédhelyzetektől eltekintve — csak alanyi ragozása van).

Alanyi és tárgyas ragozása lehetséges pl. az eszik, iszik, játszik igének.

Alanyi: eszem, eszel, eszik, eszünk, esztek, esznek.

Tárgyas: eszem, eszed, eszi, esszük, eszitek, eszik.

A magyarul tanuló idegen anyanyelvűek szerint ez a kétféle igeragozás sajátítható el legnehezebben. De a tárgyas ragozásnak van előnye. Egy szóval fejezzük ki azt, amit más nyelvben hárommal mondanak: szeretlek (I love you; ich liebe dich); látom (I see him; ich sehe ihn).

10. Ikes igék. Az igék egy része egyes szám 3. személyben -ik végződésű (eszik, iszik, játszik stb.). Ezek ragozása részben eltér a többiétől. Pl.: eszem, eszel, eszik, eszünk, esztek, esznek. Az eltérés a nem ikes ragozástól itt az egyes számban mutatkozik. (Az iktelen ül igét így ragozzuk: ülök, ülsz, ül, ülünk, ültök, ülnek). Az ikes ragozás a feltételes módban is eltér vagy eltérhet a nem ikestől. Pl. a játszanék vagy a játszhatnék mellett helyes a játszanám, játszhatnám is. Egyes szám harmadik személyben a játszana mellett használatos a kissé régies játszanék is, többes szám első személyben a játszhatnánk mellett helyes a kissé régies játszhatnók is.

11. Jelentésmódosító igekötők. Az ige elé helyezett igekötőkkel jelentősen megváltoztathatjuk az ige értelmét. Egészen mást jelent a játszik ige, mint a megjátszik (alakoskodik), az eljátszik (egy lehetőséget vagy egy szerepet), a rájátszik (fokoz, eltúloz) vagy a kijátszik (megkerüli a szabályokat, rászed, becsap).

12. A toldalékolás hármas rendje. Háromféle toldalék van a magyarban: a képző, a jel és a rag. Ebben a sorrendben is követhetik egymást.

Képzőnek azt a toldalékot nevezzük, amely megváltoztatja a szó értelmét. Pl.: ember — emberség; játék — játékos — játszás — játszadozás. Nyelvünket a képzők gazdagsága jellemzi.

A jel olyan toldalék, amely kifejezi, hogy

a) valamiről egyes számban vagy többes számban beszélünk — a többes szám jele a k, pl.: emberek, játékok, házak;

b) valami a birtoka valaminek — ez az -é birtokos személyjel. Ez jellegzetesen magyar toldalékolási mód, pl.: Péteré, házé, játéké.

A rag olyan toldalék, amellyel egy szót a mondatba illesztünk. Például: Péternek megmondtam, hogy tegye helyére a játékot. Itt a játék szót a -t tárgyraggal láttuk el, mellyel kifejeztük, hogy mire irányuljon Péter cselekvése.

13. A magyar kedveli az egyes számot. A számnevek után a magyar egyes számot használ. Érvényes ez a határozott számnevekre — pl.: két angyal, három ördög, harmincnyolc darab — és a határozatlan számnevekre — pl.: néhány elefánt, rengeteg szúnyog, sok eszkimó, kevés fóka. A tömegesen megjelenő dolgokat is egyes számba tesszük: sok krumpli, kevés cseresznye.

14. A páros dolgok egyes számban állnak. A páros testrészek és tárgyak nevét egyes számba tesszük — pl.: a sasnak éles szeme van, nem fázik a fülem, illetve Éva kinőtte a cipőjét, Pali elvesztette a korcsolyáját.

15. Tagadóige. A tagadást tagadóigével fejezzük ki, mely állhat egyes vagy többes számban, de harmadik személyben használjuk: nincs tehenem, nincsenek lovaim.

16. Kérdőszócska. Nyelvünk egyedi jelenségei közé tartozik az -e kérdőszócska. Kötőjellel illesztjük a kérdéses szóhoz, többnyire az állítmányhoz, de olykor más mondatrészhez is. Pl.: megetted-e az ebédet?; hogy döntöttél, így-e vagy úgy?; melyiket etted meg, a Péterét-e vagy a Pálét?

17. Mellérendelés. A magyar nyelv — a némettől, franciától eltérően — jobban kedveli a mellérendelő, mint az alárendelő mondatösszetételeket. Ez nem törvényszerű: bonyolult gondolatokat nehezen tudnánk megfogalmazni csupa mellérendelt mondattal. A költők műveiben mindkétfajta összetett mondatra találunk példákat.

Mellérendelő összetétel: „Ég a napmelegtől a kopár szík sarja, / Tikkadt szöcskenyájak legelésznek rajta.” (Arany János: Toldi.)

Alárendelő összetétel:

18. Hangzókészletünk sajátságai. Hangzókészletünk számos sajátságot mutat — az y segítségével alkotott gy, ly, ny és ty meg a többi kétjegyű mássalhangzó, a cs, dz, sz és a zs éppúgy magyar jellegzetességnek nevezhető, mint a magánhangzók rövid és hosszú változatai. Ezek többsége más nyelvekben is előfordul, de másképpen írják őket. Sok nyelvben vannak rövid és hosszú magánhangzók, csak írásban másképpen jelölik a különbséget. Az angolok pl. sokszor kettős ee-vel vagy ea-val jelölik azt a hangot, amelyet mi hosszú í-nek írunk.

19. Sajátos névelőhasználat. A tulajdonnevek előtt nem áll névelő, csak ha a névelő a tulajdonnév utáni szóra vonatkozik. Péter ír — de: a Pétertől kért tollal írok. Ennél is furcsább, hogy a tó-, folyó- és hegyneveket névelővel, a helységnevek egy részét viszont névelő nélkül mondjuk: megyek a János-hegyre; itt folyik a Duna — de: Pestre utazom, Kecskeméten lakom, Erdélyben jártam; de: az Alföldön élek, a Kiskunságban születtem. Az időt meghatározó szavak egy része előtt általában nem használunk névelőt: tegnap meghűltem; holnap utazom — de: esett az éjjel; az idén (ez idén) nősülök. A jelzős szerkezet is kivétel: a tegnapi meccsen győztünk.

20. Magánhangzók és mássalhangzók aránya; a hangtorlódás kerülése. A magyarban valamivel több a magánhangzó, mint a mássalhangzó. A magyar kerüli a mássalhangzó-torlódást, ezért ritkán fordul elő, hogy egy szón belül kettőnél több mássalhangzó áll egymás mellett. Szemlélteti ezt pl. a porkoláb szavunk (jelentése sokáig várnagy, később börtönőr), melyet a német Burggrafból vettünk át, feloldva benne a mássalhangzó-torlódást.

21. A magyar személynevekben a családnév megelőzi a keresztnevet (az angoltól, franciától, orosztól eltérően): Kis János, Berzsenyi Dániel. Ez nem azzal függ össze, hogy a melléknév a főnév előtt áll (ez az angolban, franciában is így van, s a családnév mégis a keresztnév után áll), hanem azzal, hogy nálunk a bővítmény általában megelőzi az alaptagot, a jelző a jelzett szót.

22. A szóvégi h egyes magyar szavakban néma: düh, oláh, méh (a rovar) (ejtsd: dü, olá, mé). A -val, -vel ragos változatokban v-t használunk (pléhvel, oláhval, méhvel). Kivétel pl. a női testrész (méh, méhhel).

23. A magyar nyelv természetéhez hozzátartozik, hogy kedveli a képszerű kifejezéseket, pl. az olyan állandósult szókapcsolatokat, amelyek egy bizonyos helyzet általánosításából származnak. Ezeket szólásoknak nevezzük. (Pl. a könnyen és gyorsan végrehajtott cselekvést a mint a pinty tréfás hasonlattal érzékeltethetjük: úgy megoldotta a feladatot, mint a pinty). Az irodalomból elterjedt fordulatok a szállóigék — pl.: Egy, csak egy legény van talpon a vidéken (Arany János: Toldi).

24. Rámutató jellegű határozott névelő. A magyar határozott névelő (a, az) mutatószóból (az) ered. A mássalhangzó-torlódás elkerülése kedvéért alkalmazkodik az utána következő szóhoz (a fa; az ujj). Mintegy rámutat a névszóra, általában a mondat alanyára, tárgyára: A fiú megette az almát.

— Gyűjts további szabályokat, általános tulajdonságokat a magyar nyelvről, amelyek megkülönböztetik a többi nyelvtől! Figyeld meg például, mikor használ a magyar segédigét (volt, van, lesz, fog stb. és ezek ragozott alakjait: voltam, voltál, volt stb.), s mikor nem! Állapítsd meg, hogy pl. az angolnál, németnél vagy más nyelvnél ritkábban vagy gyakrabban használ-e a magyar segédigét! (Pl.: tegnap megrándult a bokám; ma nem esik az eső; holnap elmegyek vásárolni —, illetve a ruha be van áztatva stb.) A tárgyas ragozású igékkel szívesebben párosítjuk a segédigéket — pl.: a Bibliában meg van írva. Helytelen azonban az alanyi ragozású ige mellett: ,el van menve’.