Jövevényszavaink

Jövevényszavaink

A magyar nyelv ugor eredetű szavai: Az ősi ugor nyelvközösség nyelve az évezredek, évszázadok folyamán sokat változott, de a mai magyar nyelv szókészletében a tudósok fölismerték a hasonlóságot a régen elszakadt rokonok nyelvével.

Az őshazában élő elődök szókészlete a családi közösségeket alkotó, vadászó-halászó emberek ismereteinek és életformájának felelt meg.

Családtagokra vonatkozó ősi szavaink: anya, apa, atya, ős, fiú, leány, öcs, feleség, vő, meny, rokon. Az ember a nő és a férfi régi szógyökének összeragasztásával keletkezett. Az em szógyök emlékét az emlő, az er szógyököt a férj s a férfi szó őrzi.

Testrészek: fej, haj, homlok, szem, orr, száj, arc (orca: orr+száj), ajak, orr, fül, nyelv, fog, íny, áll, mell, szív, epe, máj, váll, kéz, ujj, bőr, ér, vér, szőr.

Természeti jelenségek: ég, menny, tűz, víz, fény, hold, csillag, felhő, köd, hó, jég, fagy, év, hó, ősz, tél, tavasz, hegy, domb.

Állatok: ló, eb, hód, hal, róka, lúd, egér, kígyó, fecske, fogoly, hattyú, holló, sas, varjú, méh, evet (mókus).

Növények: fa, kéreg, gyökér, ág, vessző, rügy, levél; fenyő, hárs, nyár, nyír.

Lakóhelyi tárgyak: ház, ajtó, küszöb, ágy.

Ételek: kenyér, méz, vaj, lé, mony (tojás).

Szerszámok: kés, nyárs, ár, háló, nyíl, íj, tegez.

Személynévmások és mutatónévmások: én, te, ő; ez, az, ott.

Élettel összefüggő igék: él, hal, vész (ige és főnév), lélek, szül, van, lesz, eszik, iszik, alszik, ad, kap, kér, jön, megy, áll, ül, mond, nyom (ige és főnév).

Melléknevek: ifjú, agg, vén, ó, édes, keserű, savanyú, lágy, meleg, langyos.

Számok: 1-től tízig minden szám és az összetett számok; a nagy mennyiséget jelölő számokból a száz és az ezer.

Török eredetű szavaink: Az ugorokénál fejlettebb társadalomban élő török őseink a növénytermesztés, az állattartás és a háziipar fontos szavaival gazdagították a nyelvet.

Földművelés: búza, árpa, dara, arat, őröl, eke, kepe, boglya, tarló; gyümölcs, alma, körte, mogyoró, szőlő, bor; borsó, bors, komló.

Állattenyésztés: bika, borjú, tinó, ökör, üsző, kos, ürü, kecske.

Tejfeldolgozás: túró, sajt, vaj (zsírt is jelentett), író, köpül.

Szövés-fonás: kender, orsó, tiló.

Lószerszámok: kantár, gyeplő.

Lakóhely, eszközök: sátor, kapu, karó, kút, szék, bölcső, kancsó, korsó, teknő, tükör, balta, gyertya, gyűszű, gyűrű.

Török eredetű szavaink egy részét jóval később, az 1526 és 1686 közti török hódoltság idején vettük át. Pl.: findzsa, turbán, mecset; muszlin, pamut, szattyán.

További jövevényszavak: A történelem folyamán még sok hatás érte a magyar népet vándorlásai során és a honfoglalás után is. A honfoglaló Árpád népe az avar és szláv népek — főleg a mai szlovákok, horvátok és szlovének elődeinek — szórványaira települve vette birtokába az új hazát. Az itt talált lakosság földművelő nép volt, a mi eleink lovas katonanép. A magyarok is ismerték már a földművelést, de gyakori vándorlásuk miatt csak kezdetlegesen alkalmazták. A Kárpát-medencében talált nép tanította meg elődeinket a fejlettebb mezei gazdálkodásra. A növénytermesztés, a kereszténység fölvétele, az államalkotás és a városiasodás a szláv népek szavaival gyarapította a magyar szókincset.

Az Árpád-házi királyok idején terjedtek el a keresztény vallás szavai: kereszt, keresztény, pogány, pap, barát, apát, püspök, apáca, bérmál, oltár, szent, karácsony, pünkösd, malaszt.

Ekkoriban vettük át a hét napjai közül — a hétfő, kedd és vasárnap kivételével — a szerda, csütörtök, péntek, szombat szót.

Földművelés, állattartás: borona, gabona, korpa, széna, szalma, dinnye, abrak, bárány.

Mesterségek: kovács, bodnár, esztergályos, kádár, mészáros, takács, molnár.

Családi élet: család, cseléd (régen gyerek jelentéssel is), dajka, koma, unoka.

Egyéb hatások: Szent István uralkodásától a Magyar Királyság hosszú évszázadokra Európa tekintélyes országa lett. Sokoldalú kapcsolatot tartott fenn a német, olasz, francia és más kultúrákkal. Ez a kapcsolat szókészletünk bővülésében is megmutatkozott.

A németektől kaptuk a városiasodásra és kereskedelemre utaló szavak egy részét, pl.: polgár, kalmár, templom, erkély, fillér, garas, kufár, borbély, csaplár, pintér. Tőlük ered a herceg, címer, páncél, gallér szó is.

Az olasz hatásból főleg a polgárosodás, az építkezés, a kereskedelem, a hadakozás, a művészet és a szórakozás szavai adnak ízelítőt: piac, kassza, uzsora, bankó, forint, gálya; tégla, bástya, bomba, dárda, lándzsa, pajzs; fátyol, kárpit; brácsa, orgona, trombita, ária; kártya, tréfa, móka, maskara.

A franciáktól a többi közt a kilincs, lakat, mécs, szekrény szót kaptuk.

Latin szavakat az olasz hittérítők s az olasz iskolákban tanuló egyházi embereink közvetítésével vettünk át. Szókincsünk szerves része lett a templom, klastrom, plébános, kántor, paradicsom, iskola. Latin eredetű a sors és a virtus is. Sok görög kifejezést latin közvetítéssel vettünk át — ilyen az evangélium vagy a bazilika. De ezekkel már a nemzetközi kifejezésekhez érkeztünk, melyek átvétele mindmáig tart.

Nemzetközi szavak: Az idegenből átvett szavak jelentős része nemzetközileg elterjedt kifejezés. Nemcsak a magyarban, hanem világszerte terjednek. Ennek az az oka, hogy a fogalom, amelyet jelölnek, az egész emberiség közkincsévé válik. A középkorban átvett szavakból ilyen a mise, a szent, a biblia szó.

A latinból — illetve az általa közvetített görögből — újabban is sok szót vettünk és veszünk át. A technikai felfedezéseknek, a tudomány új fogalmainak sokszor latin vagy görög nevet adnak, bár az angol is egyre gyakoribb. Ezek kevés változtatással — a befogadó nyelv ejtésének és írásmódjának megfelelően — nemzetközileg terjednek. Ilyenek pl.: motor, autó, fotó, telegráf, rádió, televízió, video, szoftver, hardver, internet. A technikai kifejezések egy része a feltaláló nevét viseli — pl.: a galvanizál ige az olasz fizikus, Galvani nevét őrzi.

A sportnyelv — a görög-latin alapszavaktól eltekintve (pl. atlétika, gimnasztika, pentatlon)— nagyrészt angol eredetű (futball, gól), kivéve az Ázsiából származó sportok, játékok (ping-pong, karate, dzsiu-dzsicu) szavait.

Írásbeliségünk kezdetei: A honfoglaló Árpád népe már az írás ismeretét hozta magával. Türk eredetű írásmódjuk a rovásírás volt. A rovásírás betűit fapálcákba metszették, rótták jobbról balra haladva; az elnevezés innen ered.

A kereszténység elterjedése és az államszervezet kialakulása sokáig a latin nyelvhez kötötte írásbeliségünket. Ám az egyházi szövegekben, az államigazgatási (kancelláriai) és a krónikaszövegekben egyre gyakrabban feltűntek magyar nyelvű bejegyzések is.

Az egyházi szertartások alkalmával, a latinul megtartott szentmisén, temetésen a pap magyarul prédikált, hogy a tanulatlan emberek is értsék szavát. A középkori kódexekben — a kézzel írott könyvekben — egyre több összefüggő magyar nyelvű szöveget jegyeztek fel.

A magyar nyelv megszilárdulásában és további gazdagodásában egyre nagyobb szerepe volt a magyar nyelvű írásbeliség elterjedésének.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.