A Dunától és a Tiszától északra eső, a Dévényi-szorostól a Máramarosi-havasokig húzódó, a Kárpátok magas hegyláncait, a Tátra, a Fátra, a Mátra bérceit magába ölelő, hegy-völgyekben, dombvidékekben és erdőségekben gazdag tájat régen Felső-Magyarországnak vagy Felföldnek nevezték, újabban — a Trianonban elcsatolt részét — Felvidéknek hívják. A táj hegyvidékén már a honfoglalás idején szláv népek éltek, belőlük fejlődött a szlovák és a ruszin nemzet, akik mára a Felföld nagyobbik felét belakták. A honfoglalás idején megtelepedő magyarság a hegyvidék és a síkság találkozásánál, a folyóvölgyek torkolatában, valamint a délebbre fekvő Börzsöny, Cserhát, Bükk, Mátra, Eperjes-tokaji hegylánc környékén építette ki szálláshelyeit. A mintegy 70 ezer km2 nagyságú Felföldet igen sok folyó, a Vág, a Nyitra, a Zsitva, a Garam, az Ipoly, a Sajó, a Hernád, a Laborc, a Latorca, az Ung, a Poprád tagolja kisebb földrajzi tájegységekre.