Nyugat-Európa magyarjai a második világháború után kezdtek el európai szinten és mértékben megszerveződni, főként az egyházak segítségével. A katolikus és a református egyházak és papjaik nyújtották akkor a legtöbb segítséget a szegény, földönfutó menekülteknek. Mindent intéztek, kezdve az élelmiszersegélyek gyűjtésétől és elosztásától, az elszállásolástól a munkaközvetítésig és a betegellátásig; az eltűnt hozzátartozók felkutatásától, az oktatástól a hadifoglyok, a kivándorlások és hazatérések ügyintézéséig és a lelkigondozásig. Ezernyi dologban kellett az egyházaknak cselekedniük, amelybe mind több érdekeltet vontak be a menekültek közül. Így szerveződtek meg a nagy egyházak körül a keresztény szervezetek.

Egész Nyugat-Európára kiterjedő civil szervezetek létrehozására jórészt csak 1956 után kerülhetett sor. Kivételként hozták létre az egyetemisták 1950-ben a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetségét (MEFESZ) Párizsban. 1956 után ez a név a „Szabad”jelzővel bővült, s összefogta az európai országokban tanuló magyar egyetemista menekülteket. Ekkor pl. Németországban 1700, Ausztriában 1600, Svájcban 480, Svédországban 350, Angliában 550, Franciaországban 670, Belgiumban kétszáz 56-os menekült egyetemistának biztosították a továbbtanulást. Ausztriában, Németországban és Svédországban évekig működtettek magyar gimnáziumokat az 56-os menekült ifjúság számára. Ma már csak egy német—magyar tannyelvű középiskola működik egész Nyugat-Európában, a Burg—Kastli Magyar Gimnázium, s az is beiskolázási gondokkal küszködik.

1945-től alakult ki a Külföldi Magyar Cserkészszövetség Bodnár Gábor tevékeny szervezőmunkájával, aki a központot magával vitte 1951-ben az USA-ba. A nyugat-európai országokban szerveződő csapatok irányítását az I. Európa-kerület fogja össze Münchenben. Az I. kerület négy körzetre oszlik: Ausztria, Németország, Svájc, Svédország, amelyekhez a hollandiai, belgiumi és franciaországi magyar cserkészcsapatok, rajok és őrsök tartoznak. A többi országban ez a fontos szervezet nem működik, nem fogja össze, nem nevelheti a fiatalokat. A Pax Romana mozgalom és a Katolikus Egyetemi Mozgalom (KMEM) az 1949-ben Magyarországon történt betiltásuk óta főként ’56 után fejtette ki értelmiségnevelő és fórumadó szerepét Nyugat-Európában. 1959 óta konferenciáiknak általában 300—500 résztvevője van. Hasonló szerepet tölt be 1960 óta évente megtartott konferenciáival az Európai Magyar Evangéliumi Ifjúsági Konferencia (EMEIK).

Nagyobb szerepet játszott — különösen az anyaországi, a határon túli és a külhoni magyarok közötti kapcsolatok építésében és a hazai rendszerváltás szellemi előkészítésében — az 1969-ben Bécsben alakult, majd 1972 után svájci székhellyel működő Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem. Alapítója volt Szabó Zoltán, tiszteletbeli elnöke Cs. Szabó László. Első főtitkára, Szépfalusi István, majd későbbi elnökei, Szőllősy Pál, Szőllősy Árpád, Balla Bálint, Kovács Andor és Bárczay Gyula vezetésével tevékeny könyvkiadást folytató, konferenciákat rendező szervezetté váltak. A szabadegyetem egész Nyugat-Európa magyar szellemi életét, vérkeringését jó irányban befolyásolta, s szellemisége áttört a vasfüggönyön is. (Vasfüggönynek nevezték a polgári és a kommunista államok közé emelt határzárat.) Áttörtek a vasfüggönyön, s egész Európát besugározták a magyar munkatársi gárdával Münchenben dolgozó Szabad Európa Rádió és az Amerika Hangja magyar adásai. Színvonalas és rendszeres kulturális és politikai műsort sugárzott Londonból a BBC és Kölnből a Deutsche Welle. A magyar szellemi életre legtermékenyítőbben a jól szerkesztett, hézagpótló folyóiratcikkek hatottak. Ezeket az 1951-től 1990-ig Münchenben, Borbándi Gyula szerkesztésében megjelenő Új Látóhatárban s az ugyancsak ottani jobboldali lapban, a Tollas Tibor szerkesztette Nemzetőrben, a Párizsba átmentett Irodalmi Újságban, az 1978—1989 között szintén Párizsban kiadott Magyar Műhelyben és az 1980-tól működő Bécsi Naplóban olvashatták a magyarok szerte a világban. Egy-egy magyar közösség szellemiségét tükrözték, de olykor egész Európa magyarságát besugározták rendezvényeikkel az olyan szervezetek, mint például:

Ezek többsége irodalmi, kulturális és művelődéspolitikai tevékenységet folytatott, és a keresztény magyar szellemiséget táplálta. Európa majdnem minden szegletében, s minden korból lelhetünk magyar emlékeket. A legtöbbet a szomszédos Bécsben találhatjuk, ahol a híres Pazmaneum 1623 óta működik. A legrégebbi magyar ösztöndíjat a 17. században alapították Utrechtben, a protestáns teológián. A Kolozsvári testvérek 14. századi világhírű Szent György-lovasszobra Prágában található. Párizsban a 19. században hozták létre a Párizsi Kölcsönös Segélyező Magyar Egyletet, a protestáns magyar diákok Londoni Ligája pedig 1638-ban alakult. Németországban, Aachenben zarándokhely az Árpád-házi Szent Erzsébet tiszteletére 1367-ben épített kápolna, Rómában működik az 1580-ban alapított Collegium Germanicum et Hungaricum, Vilniusban pedig a Báthory István alapította egyetem.

Találunk még olyan nemzettársakat is, mint a 16. században Felső-Provence-ba sodródott Regusse-beliek, akikről Illyés Gyula írt a Hajszálgyökerekben. Nemzettársainkat találta meg Zágonból indulva, 84 napi gyalogtúrával Beder Tibor székelyföldi tanfelügyelő, aki — őskutatóként — a fél évezrede, a török korban Anatóliában alapított Magyarfalvát (Macarköy) kutatta fel. Mindkét közösség — akár a szudáni magyarabok —, halvány magyar származástudattal és szokásokkal, anyanyelvét elfeledve érte meg a huszadik századot, amikor Illyés Gyula, Beder Tibor és mások felkeresték őket.