ANYÁM FEKETE RÓZSAAnyámnak fáj a feje,
nem iszik feketét —
Anyámnak fáj a feje,
nem szed be porokat:
szótlanabb sápadtsággal
feji meg tehenét,
szótlanabb sápadtsággal
söpröget, mosogat.
Anyámra durván szólnak
jöttment idegenek?
Anyám az ijedtségtől
dadog és bereked.
Sötét kendőjét vonván,
magányát húzná össze:
ne bántsa többé senki,
félelmét ne tetőzze.
Anyám utakon lépdel
s nem jut el sehova.
Szegénység csillagától
sebes a homloka;
vállára még az orgonavirág
is úgy szakad,
mintha csak teher volna,
jószagú kárhozat.
Nyár van égen és földön,
zene szól, muzsika,
Anyám csönd-sivatagján
el kell pusztulnia.
Gépek, gyártmányok zengnek
csodáktól szélütötten,
de egy se futna hozzá:
„segítek, azért jöttem”.
Anyámnak fáj a feje —
anyámnak fáj a semmi,
Anyám fekete rózsa
nem tud kiszínesedni.
Egy éjjel földre roskad,
megtört lesz majd, kicsi —
Bejön egy madár érte
s csőrében elviszi.
Csoóri Sándor 1930-ban született egy dunántúli faluban, Zámolyon. A magyar nemzet jogaiért s a személyes szabadságért folytatott harcok élén jár az Illyés Gyula utáni nemzedékben. Verseinek uralkodó eleme a nagy érzelmi kisugárzású kép.
A költők sokszor felnőtten is gyermekként néznek anyjukra, akitől egykor védelmet kaptak és akit hatalmasnak láttak. Csoóri Sándor a gyönge, és kiszolgáltatott édesanyához szól féltő szeretettel. Nem óriásnak látja, hanem kicsinek, esendőnek. A költészet hatalmával most már ő nyújt védelmet édesanyjának a veszélyekkel teli világgal szemben.