A NÉGYÖKRÖS SZEKÉRNem Pesten történt, amit hallotok.
Ott ily regényes dolgok nem történnek.
A társaságnak úri tagjai
Szekérre ültek, és azon menének.
Szekéren mentek, de ökörszekéren,
Két pár ökör tevé a fogatot.
Az országúton végig a szekérrel
A négy ökör lassacskán ballagott.
Világos éj volt. A hold fenn vala;
Halványan járt a megszakadt felhőkben,
Miként a bús hölgy, aki férjinek
Sírhalmát keresi a temetőben.
Kalmár szellő járt a szomszéd mezőkön,
S vett a füvektől édes illatot.
Az országúton végig a szekérrel
A négy ökör lassacskán ballagott.
A társaságban én is ott valék,
S valék szomszédja épen Erzsikének,
A társaságnak többi tagjai
Beszélgetének s énekelgetének.
Én ábrándoztam s szóltam Erzsikéhez:
„Ne válasszunk magunknak csillagot?”
Az országúton végig a szekérrel
A négy ökör lassacskán ballagott.
„Ne válasszunk magunknak csillagot?”
Szólék én ábrándozva Erzsikéhez,
„A csillag vissza fog vezetni majd
A mult időknek boldog emlékéhez,
Ha elszakaszt a sors egymástul minket.”
S választottunk magunknak csillagot.
Az országúton végig a szekérrel
A négy ökör lassacskán ballagott.
(Borjád, 1845)
A vers egy rövid idő alatt lejátszódó, hangulatos jelenetet mond el. A lírai mondandó az az érzelem, amelyet e kis történettel fejez ki a költő.
Képzeljük magunk elé a jelenetet!
Kétféle mozgás játszódik le. Az egyik lassú és földhözragadt: a ballagó ökrök lépteit nehézkesnek, lomhának érezzük. A másik a szerelemre lobbanó férfi sebes gondolata, mely néhány szóval egy pillanat alatt a csillagokig hatol.
A csillagokat ősidők óta emlegeti a költészet, különösen a szerelmes versekben. Nemcsak fénylő szépségük miatt. A csillagok időtlen idők óta ragyognak az égen. A szerelemben a csillagokat emlegetni annyi, mint örökké tartó dolgokra hivatkozni.
A vers meghitt nyugalmat éreztet. A meghitt, boldog hangulatú verseket az idill műfajába sorolhatjuk.
Egy cseppnyi szomorúsággal tölti el az olvasót a bizonytalan jövő gondolata, de ez sem változtat a vers boldog hangulatán.
A vers olyan egyszerűen mondja el a jelenetet, hogy prózában sem lehetne pontosabban és tömörebben elbeszélni. A dallam, a ritmus, a hangulat és a rímek éreztetik, hogy verset olvasunk.
Két pontja van a költeménynek, amelyen a nyelv elszakad az egyszerű közléstől. A második és a negyedik versszak a költőiség ritka szép példája.
A 2. versszak a felhők közt járó holdat bús hölgyhöz hasonlítja, aki férje sírhalmát keresi a temetőben. Ez a hasonlat komorságot visz a derűs, holdfényes jelenetbe: figyelmeztet az élet mulandóságára. A negyedik versszakban a férfi szavai szembeszállnak ezzel a mulandósággal, amikor a múló időt szeretné megállítani, visszapörgetni Erzsikével.
Különleges költői kép található a 2. versszak 7—8. sorában. A szellő édes illatot hoz a mezőről. A költő „kalmár”-hoz hasonlítja a szellőt. A hasonlítás alapja az, hogy a kalmár hozza-viszi áruját falu és város között, a szellő pedig illatot hoz a mezőről. A költő úgy beszél, mintha a szellő csakugyan kalmár volna. Ezt az azonosítást metaforának nevezzük.
A vers minden versszakának két utolsó sorában megjelenik a lassan ballagó ökrös szekér. Az ismétlődő sorokat refrénnek nevezzük. Ebben a versben a refrén újból és újból felidézi az esti kocsikázás hangulatát.