Azok, akik a magyar nyelvet nem ismerik, a magyar beszédet hallva azt mondják: ez a nyelv furcsa, szokatlan. Akik már megkezdték vele az ismerkedést, azt mondják: ez a nyelv érdekes. És akik jól beszélnek, olvasnak e nyelven, megértik a magyar költők verseit, a magyar nép dalait, s ráéreznek e nyelv kifejező erejére, ritmusára és dallamára, azok azt mondják: ez a nyelv gyönyörű.

Nyelvünk szokatlansága onnan ered, hogy kevés más nép nyelvéhez hasonlít. Van, aki a szó elejére helyezett hangsúlyok miatt érzi furcsának a magyar nyelvet, van, aki e hangjainkat sokallja, és van, aki megtanulhatatlannak érzi az ikes igék ragozását vagy a kétféle (alanyi és tárgyas) igeragozást. Ezekben van igazság, de aki jól ismeri a nyelvünket, az nem tudna lemondani sajátságairól.

A világ nyelvei nyelvcsaládokba rendeződnek.

Ezekben a „családokban” az egyes nyelvek úgy hasonlítanak egymásra, mint a testvérek vagy az unokatestvérek.

Az indoeurópai nyelvterület több világrészre kiterjed; olyan nagy nyelvcsaládok tartoznak bele, mint például a latin vagy a germán. A latin nyelvcsaládon belül például a spanyol annyira hasonlít az olaszra, hogy e két nép fiai sok mindent megértenek egymás beszédjéből, anélkül, hogy nyelvleckéket vettek volna egymástól. A magyar azonban egyetlen más nyelvre sem hasonlít.

Mégsem „testvértelen ág” a magyar a nyelvek nagy, közös családfáján. Csupán réges-régen elszakadt rokonaitól. Nagy földrajzi távolság is elválasztja tőlük.

Az őshaza a mai Oroszország területén, az Urál hegység és a Volga folyó közti térségen terült el, ott, ahol Európa és Ázsia találkozik. A magyarok elődei néhány ezer évvel ezelőtt még közös nyelvet beszéltek itt a mai finnek őseivel, csakúgy, mint az észtek és más (ma már csak töredékben létező) népek elődeivel. Ezek a népek közös szóval a finnugor népek. Együttesen ők alkotják a finnugor nyelvcsaládot.

A finnugor nyelvek a szamojédokkal együtt az uráli nyelvekhez tartoznak.

A finnugor nyelv mintegy három és fél ezer évvel ezelőtt kettévált finn és ugor ágra, amelyekben további leágazással újabb nyelvek alakultak ki. A legnagyobb nyelv, mely ezekből származik, a magyar és a finn. A magyart ma körülbelül tizenhárom millióan beszélik, a finnt nem egészen feleennyien. Ők és az észtek (akik feleannyian sincsenek, mint a finnek) ma önálló országot alkotnak. A többi finnugor nép —karélfinn, lapp, manysi, khanti, cseremisz és még néhány kis néptöredék — Oroszország és Finnország területén él.

A kis néptöredékek közül az osztják vagy khanti és a vogul vagy manysi nyelv áll legközelebb a miénkhez. A manysinak a neve is mutatja a közös eredetet. A magyar név két utolsó hangja, az ar, er vagy eri a közös, ősi nyelvben embert — férfit — jelentett. Ez olvadt össze a mogy, modzs névvel, mely eredetileg egy nemzetség neve volt. Arab följegyzések szerint mogyerieknek vagy modzserieknek nevezték magukat őseink a Krisztus utáni 6. század körül.

Az őshazában halászattal-vadászattal foglalkozó nép körülbelül háromezer évvel ezelőtt egyesült egy fejlettebb, török eredetű néppel. Ez a népcsoport délkelet felől északnyugat felé vándorolva találkozott az ugorokkal. Magával hozta a bolgár-török birodalomból az állattenyésztés, a növénytermesztés, az ipar és a kereskedelem számos szavát.

A legenda „összeházasodásról” beszél, s ez meg is felel a valóságnak. A két nép az összekeveredése után nevezte magát mogyerinek, melyből a mai magyar név lett. Más népek az ugor névre emlékeztek, ezért a magyarokat ma is e névvel illetik (hungarian, hongrois, Ungarn, ungheri, vęgier stb.). Amikor Hungáriának nevezzük Magyarországot, e név latinos változatát használjuk.