A „kalapos király” és a napóleoni háborúk kora

A „kalapos király” és a napóleoni háborúk kora

Mária Terézia uralma utolsó éveiben fiával közösen kormányozta birodalmát. Az anyakirálynő azonban aggodalommal látta, hogy József nem követi őt istenhitében. A trón után vágyó főherceg ugyanis meg volt róla győződve, hogy az uralkodók számára elegendő, ha a józan ész parancsait követik. Úgy gondolta, hogy a vallás csak a nép számára fontos, mert visszatartja az alattvalókat a bűnöktől.

József 1780-tól 1790-ig, tíz éven át állt a birodalom élén. A történetírók II. Józsefként említik, de magyarországi kortársai csak a „kalapos király” gúnynéven szóltak róla. Ennek oka, hogy az uralkodó nem koronáztatta magát magyar királlyá. A koronázás alkalmával írásban kellett volna megígérnie, hogy az ország szokásait tiszteletben tartja, az országgyűlést időnként összehívja, s annak megkérdezésével hozza meg törvényeit. Ám a trónra régóta váró, türelmetlen császár erről hallani sem akart. Attól tartott ugyanis, hogy a magyar nemesség elgáncsolja reformterveit.

II. József előtt elérendő célként az egységes, erős birodalom állt. Ennek eléréséért nem válogatott az eszközökben. A Szent Koronát, melyben a magyarok az ország jelképét látták, csak mint értékes ékszert kezelte, és Bécsbe szállíttatta. A német nyelvet egész államában hivatalossá tette, nem törődve Magyarország tiltakozásával. (Ekkor még az ország hivatali nyelve a latin volt.) II. József egyházi rendeletei nem voltak tekintettel sem a szokásokra, sem az évszázados törvényekre. A katolikus egyház ügyeibe számtalanszor illetéktelenül avatkozott bele. Feloszlatta azokat a kolostorokat, melyeknek lakói „csak” az imádságnak éltek. Pannonhalma monostorát és az egyetlen magyar alapítású szerzetesrendet, a pálosokat is megszüntette. (A rend Lengyelországban működött tovább.) A kolostorok vagyonát azonban nem engedte elherdálni. Lefoglalt javaikból Lelkészpénztárat létesített, plébániákat épített, szegény papokat segélyezett, sőt támogatta a papnevelést is. (Az egyház fő feladatának a nép erkölcsös életre nevelését tartotta.) Előrehaladást jelentett, hogy az uralkodó lehetővé tette a protestáns vallások szabad gyakorlását (türelmi rendelet). Intézkedései nyomán e vallások követői számára lehetővé vált a hivatalviselés is. Ezzel régi igazságtalanságot tett jóvá. Az állam érdekében törekedett az egyház és a nemesség birtokainak megadóztatására. Erre azonban már nem maradt ideje: 1790-ben meghalt. Halálos ágyán valamennyi, Magyarországot érintő rendeletét visszavonta, három kivételével. A türelmi rendeletet, a jobbágyrendeletet és a Lelkészpénztárról szóló intézkedését érvényben hagyta.

II. József uralma Magyarországon mély nyomot hagyott. A nemesség egy része megismerkedett a Franciaországból terjedő, és a császár által is követett felvilágosodás eszméivel. Az uralkodó türelmetlensége, érzéketlensége azonban sokakban ellenkezést szült. A németesítés oda vezetett, hogy divatba jöttek a magyar szokások, a magyar viselet, és a latin helyett egyre többen a magyar nyelvet használták.

Mária Terézia udvarában, a testőrség tagjai között működött egy kör, amelynek tagjai a magyar irodalmat akarták felvirágoztatni. Bessenyei György és társai azt szerették volna, hogy a magyar egyenrangúvá váljon a kor európai nyelveivel. Felismerték azonban, hogy anyanyelvüknek számos hiányossága is van. Az irodalom, a tudományok, főleg a jogtudomány, de olykor a hétköznapi élet számos jelenségére nem volt magyar szó. Emiatt jött létre a nyelvújítás mozgalma. Kazinczy Ferenc és sok nagy író működése nyomán megszületett az irodalmi magyarság.

A magyar nyelvet korszerűsíteni akarók mellett sokan az ország viszonyaival is elégedetlenek voltak. II. József halála, majd II. Lipót (1790—1792) rövid uralkodása után I. Ferenc (1792—1835) került a trónra. Az új uralkodó elvetette elődjeinek legtöbb újítását. A francia forradalom győzelmének híre sokakat reménnyel töltött el, hiszen ott sikerült a zsarnokságot megszüntetni. Néhányan követni akarták a francia mintát, és felkelést szerveztek az uralkodó ellen. A szervezkedés élére Martinovics Ignác állt. Martinovics azzal áltatta társait, hogy a párizsi forradalmárokkal, a jakobinusokkal áll kapcsolatban, és azok meg fogják segíteni mozgalmukat. Ám hamarosan kiderült, hogy nem mondott igazat. Az udvar könnyedén el tudta fogni a „magyar jakobinusokat”. Vezetőiket, köztük magát Martinovicsot is kivégezték. Sok más résztvevőt hosszú időre bebörtönöztek. Köztük volt több híres író, költő is: Kazinczy Ferenc, Verseghy Ferenc és Batsányi János is.

A Martinovics-mozgalom bukása visszavetette Magyarországon az új eszmék terjedését. A Habsburgok azonban hamarosan háborúba keveredtek Napóleonnal. A hadseregnek égető szüksége volt a magyar gabonára és a magyar újoncokra. Bécs nem folytatta a megtorlásokat. Számos francia hadifogoly tisztet helyeztek el a nemesek kúriáiban, akiktől a nemesek is megismerték az Európa számára fontos új gondolatokat. Sok magyar nemes katonaként jutott el messze földre, és láthatta, mennyivel jobban élnek az urak és a parasztok, mint Magyarországon. Köztük volt egy fiatal futártiszt is, gróf Széchenyi István.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .